Az elmúlt napokban annyira kiugróan magas volt a statisztikám, hogy már kezdtem magam előtt látni, ahogy a nagy olvasottságra tekintettel, hollywood-i producerek kezdenek el ostromolni a blog megfilmesítése okán. Én meg nem adom el a jogokat, kivéve, ha aktív szerepet vállalhatok a film létrejöttében. Hahaha. Aztán kapcsoltam, hogy írtam Kolonics Gyuriról. Elég, ha valaki egy blogkeresőbe beírja ezt a nevet, s a sok száz blog között az enyémet is kidobja. S nem akarok csalódást okozni azoknak, akik Róla szeretnének olvasni, így inkább ez lesz az utolsó postom, ahol megemlítem a nevét.
Most is csak azért, mert felháborít, ami a halála kapcsán megy a médiában, meg úgy általában. Mentős és edző egymást mocskolja, egymást hibáztatja, egymás torkának esik. Életjáradék a menyasszonynak, van aki ezért szapul mindenkit az országban.
Istenem, hát mikor fogunk már felnőni? Kolót az égvilágon semmi, de semmi nem fogja visszahozni. És gyanítom, oly mindegy lett volna, ha a mentő, nem 37 perc, hanem 15 alatt ér ki.
Iszonyat nagy csapás még nekem, vadidegennek is, hát még az edzőjének, a családjának, a sporttársainak! De hagyjuk már, hogy bűnbakot keressünk. Így rendeltetett. Ráadásul ezzel az egész hercehurcával csak Ő nevét mocskolják. A másik meg, Koló sem akarná… Hogy miatta sárdobálás legyen.
Hagyjuk békében elmenni, s inkább mindenki a gyászban osztozzon.
Én nem hiszem, hogy doppingolt. Lehet, hogy csak túl sokat vállalt. Ezt már soha nem tudjuk meg, de nem is érdekes. Itt csak az számít, hogy elment az egyik legnagyobb (szerintem a legnagyobb) kenusunk.
Hagyjuk Őt békében nyugodni, s tiszteljük meg az emlékét azzal, hogy nem hibáztatjuk a "másik felet". Mindenkinek könnyebb lenne így...
