Így akarjak jó lenni ehhez a tetűhöz! Főnökünk idegbetegen ideáll egy szabálysértési csekkel: "Tudni akarom kivezette az autót február 27-én!" Mikor kiment, megnéztem a menetlevelek között. Hát persze! Ki más? Egyértelmű. Nem akartam árulkodni, így elküldtem inkább egy nyers levelet kedvenc kollégámnak: Megb.szt.k 27én tízezer Ft-ra. Főnökünk tudni akarja ki volt. Szólsz neki Te magad, vagy én mondjam? Erre ez a pöcsfej (már nem tudom szebb szóval illetni): "Én fizetem." Hahó!!! Segíteni akartam ezzel! Ahelyett, hogy én árultam volna be ezzel, inkább meg akartam adni a lehetőséget arra, hogy becsületesen ő mondhassa el, s vállalja fel. Mindegy, átvittem neki a csekket. Hallottam utána, hogy erről beszél a fönökkel. S egy pillanat múlva már hozza is vissza nekem a csekket: "A fiúk mondták, ha mész postára, fizesd be." Vazze! Egy egyszerű köszönöm és légyszíves azért kieshetett volna a szádon! Szóval cég pénzből fizessem be, álljak én sorban a postán az ő hülyesége miatt, aztán még én futkossak utána, hogy levonjuk az elszámolásából ezt az összeget. Remek! A nem létező tököm ki van azzal a barommal.
Végeztem! Én soha többet nem hajlok meg egy pasi előtt sem. Basszus, messziről elkerültem a konyhát, miatta meg el kezdtem főzni! Többnyire neki. Na azóta se bűvészkedtem semmit a konyhábam. Képtelen vagyok rá. Ő volt a múzsám - már ami a főzést illeti.
Megdicsértem Á.-t, milyen szép rendet rakott a mi cégünk szobájában. Röhögve mondta, hogy nem őt kell megdicsérni. Kérdem, a D.-t? Röhög: nem.
Ok. Őt nem dicsérem meg.
