Egész reggel az járt a fejemben, hogy egy éve, na meg két éve hol tartottunk ilyenkor. Két éve március 14-én már igen közel voltunk egymáshoz, míg tavaly március 14-én vittem le Pécsre a diplomamunkámat, aztán 15-én irány Bécs, ami a szülinapi ajándékom volt tőle. S mennyire jó volt! Lassan már az is egy éve lesz, hogy itt dolgozom. Istenem, mennyire hiányzik a Hattyú utca (az iroda ott volt, 2007 októberében került át ide a cég - a szerk. megjegyzése)! Bár tegnap hazafelé épp mondtam HB-nak (ő vitt haza kocsival), nagyon durva lenne, ha a Hattyú utcai lakás 30-40négyzetméterén dolgoznánk "ilyen" körülmények között. Hú, akkor tuti rögtön léptem volna.
Találtam az [origo]-n egy cikket a "keserű anyákról", akik a szülés után megbánták a gyerekvállalást, a monoton otthon ülést stb. Depressziósak lesznek meg ilyenek. Apám, és ha én is ilyen leszek? Mármint, ha tényleg komolyan gondolom azt, hogy egyszer talán tényleg jó lenne egy baba. Mert az egyedüli ember, aki miatt egyáltalán megfordult ez a fejemben, az csúnyán lelécelt. Azért az elég ciki lesz rám nézve, ha tényleg jól éreztem, s Ő volt nekem az Igazi. Ugyanis akkor jobbat már nem igen fogok találni. Kevesebbel meg nem érem be. Hú, az csúnya lenne: 25 évesen lehúzni a rólót. Brrr. Akkor inkább ráhajtok az egyéjszakás kapcsolatokra.
De az már nem én lennék.
