Bakker, csak azt hittem szép a világ. Amíg be nem jött. És normálisan szólt hozzám. Túl normálisan. Közömbösen. Hm, nem rossz, két hónap alatt nem is rossz. Ennyit jelentettem neki. Na jó, vége van. Nem mondom, hogy nem reménykedem. De nem látom az út végét. Azért figyelitek a helyzet pikantériáját? Két év után telefonon keresztül szakít velem, meg se magyarázza miért, s utána meg jó kollégák vagyunk. Kizárt! Muszáj munkát találnom. De vazze, én jól érzem itt magam. S most ez az idióta mindent tönkretett. Ha igazságos az élet, akkor most majd kompenzál valami jó melóval.
A pitlibe, mondjon fel Ő! Ezerszer több lehetősége van informatikusként, mint nekem. Ha azt a hülye Golfját meg tudta venni, akkor azt a hülye tandíját is ki tudja fizetni. S nem kell a tanulmányi szerződése miatt itt maradnia.
Tuti beszéltek a fejével. Ennyire készséges még akkor sem volt, amikor jártunk. Írtam neki e-mailt, s szinte rögtön válaszolt. SMS-ben, mert úton van. Tuti lebaszták.
A freemailes postaládám kimenő levelei között máig ott van az utolsó két Part. Beleolvastam az előbb. Bárhogy is történt, az egy gyönyörű, izgalmas időszak volt. Egy igazi tündérmese. Kár, hogy vége lett.
