Azt hittem lerúgom a fejét

Most kicsit átmegyek filozofikus gondolatokba. Ugyanis rájöttem, hogy mindenkinek meg kell bíznia a másikban, s bár a fő kötelékeink egyike a bizalom, mégis ez a legnagyobb kockázati tényező. Évről évre mindig egy újabb pro és kontra szól mellette vagy ellene, de máig nem látom tisztán ezt a fogalmat: bizalom.

S most vonatkoztassunk el attól, ami velem történt, mert ugyan az is közrejátszik, mégis az annyira nüánsznyi bizalom-kérdés, hogy nyugodtan eltekinthetünk tőle. Ma kaptam egy újabb rossz hírt, mondjuk, abszolút nem érint közvetlenül, egy ismerősről van szó, akit most piszkosul sajnálok.

Három szép gyermek, családi idill (legalábbis annak tűnő), x év házasság. Aztán a feleség életében megjelenik egy szerelem, fél óra alatt (pletyka szerint) összecsomagol mindent, s elköltözik. El a férjtől, el a három gyerekétől, el az addigi életétől. A férj nem sejtett semmit, előjeleket nem látott (pletyka szerint). Ennyit a kötelékről, ennyit az esküről, ennyit a bizalomról. Félóra alatt összecsomagolni egy életét.

Szüleinknek, s az ő szüleiknek miért maradt meg a házassága? Persze voltak válások akkor is, de most ne jöjjünk számokkal, én csak arról tudok beszélni, amit látok. Például a saját településemen. Ahol gyermekkoromban még durvának számított egy válás. Ma meg beszélnek róla egy napot, majd jön a következő.

Mi a baj a mai társadalommal? Miért nem képes egy háromgyerekes családanya megülni a fenekén, s boldoggá tenni magát azzal a tudattal, hogy van családja? Van, hova hazamennie. Van kiről gondoskodnia. Van kivel megosztania ezt az egészet. Szerintem az is boldogság, ha van egy olyan társ az életedben, akivel teljes a bizalom. Megfogadta világ előtt, sőt akár Isten előtt is, hogy kitart melletted jóban és rosszban. Együtt küzdötök meg a világgal, még akkor is, ha elmúlt a szerelem. Helyette marad más. Az egymás iránti bizalom, és szeretet. Az összetartozás érzése.

Amíg „csak vagytok”, csak „jártok”, különösebb kötöttségek nélkül, addig kiszállhat az ember, hogy bocsi, szerelmes lettem. Pokoli érzés a másiknak, de ez van. Megbocsátható. Ha nem is rögtön (nekem is beletelt egy kis időbe, meg egy kis megértésbe).

És most nagy dilemmában vagyok. Egyrészről most fogom csak fel igazán, most értem, hogy maga az, hogy esküvő, az igenis számít. Nem a papír. Hanem az, hogy kimondtad, megígérted és felvállaltad a házastársi esküt. Ettől sokkal keményebben dolgozol, legalábbis egyes emberek sokkal keményebben dolgoznak a házasságukon. Sok ismerősön látom. És be kell, valljam, most kezdem őket piszkosul irigyelni. Van céljuk, van miért dolgozniuk.

A kérdés, vagyis az érem másik oldala, az, hogy ember válogatja… Lehet, akik papír és mindenféle eskü nélkül élnek boldogan és oldják meg problémáikat, azoknak már egy házasság sem osztana, sem szorozna. És rengeteg ember van, aki vagy nem veszi komolyan a házasság szentségét, vagy inkább nem küzd meg azért, hogy működjön. Egyszerűbb neki feladni, s kiszállni. Ma már egy jó ügyvéd kérdése és kész.

Most meg jöhet az, hogy nem szabad általonosítani. Van, akit ver a férje. Minimum elválni tőle, de a jobb az, ha ki is semmizzük. Van, akit csal a felesége. Megoldható, talán hiányérzete van valamiben? Van, aki kettős életet él. Megbocsátható? Hiszen ha fény derül a másik életére elvész a bizalom.

A fenti esetben sem tudom megítélni, hogy a feleség lelépéséhez nem járultak-e hozzá a férj hibái. Nem tudom, hogy csalta-e, nem tudom, hogy verte-e (na ezt biztos nem). De három gyereket megszülni, közösen nevelni és eltartani, azt hiszem, ez már egy jó adag bizalmat kíván. Amit most eltörtek. És ha három gyerek után sem ismered meg igazán a társadat, akkor mikor fogod?

Meddig terjed az ember bizalma? Ki méltó rá a te bizalmadra? És ki nem? Mennyi idő kell, hogy teljes bizalmad legyen valakibe? Nekem sokáig nem volt ezzel problémám. Most elég gyakran felmerül bennem a bizalomkérdés. S itt nem arról van szó, kinek mutatom meg a blogot, kinek árulom el titkaim (egyáltalán nekem van titkom?). Hanem ki az, akire az életem is rábíznám. Vagy rábíztam. Istenre. A szüleimre. A nővéremre.

Talán jelenleg ennél többre nincs is szükségem. Majd ők újra felépítik bennem azt, amiről azt hittem, elveszett. A bizalmam az emberekben.

Én már egyszer megfogadtam. És most is meg fogom. Mert e nélkül nem megy.

Ha valaki nem értene, itt van, olvassa, és okuljon: