A legutóbbi bejegyzés óta se kedvem, se időm nem volt írni. Igazából most se lenne. Se időm, se kedvem. Viszont, ahogy nézem a blog látogatottságának statisztikáját, arra gondoltam, íme, ez egy remek hely (vagy ha úgy jobban tetszik felület), hogy megemlékezzek egy rendkívüli emberről.
Beképzeltség lenne olyat állítani, hogy én itt és most emléket állítok Neki ezzel a posttal. Mert sajnos én ehhez kevés vagyok. De legalább szeretnék úgy megemlékezni Róla, aki nemcsak nekem, hanem azt hiszem minden unokatestvérnek egy kicsit a második nagyapja volt, hogy más is lássa, átérezze, mennyit jelentett nekünk. Ő, aki szüleink (azaz édesanyám, keresztanyám, nagynéném és nagybátyám) keresztapja volt. Ő, aki ugyanúgy részese volt életünknek, mint egy nagypapa.
Ha valaki megkérdezné, mi az első emlékem vagy, melyik a kedvenc emlékem Vele kapcsolatban, nem tudnék rá válaszolni.
Annyi minden lenne. Annyi mindent lehetne mesélni. Címszavakban:
Kézropogtatás, a cserépkályha melege, kolbász füstölés, gólyalábak, fűrészpor, pálinka, hadifogság, nagy cuppanós puszik, becézések, gyújtós, makacsság; „Zsaru, pisztoly van?” kérdése, amit még akkor is kérdezgetett, amikor már a felnőtt életemet töltöttem munkahelyen, s túl voltam a rendőri pálya álmain.
A konyha melege náluk télen, Keresztanya meleg szendvicset süt, Keresztapa pálinkával kínál mindenkit, a meghittség, az összetartozás, a Család érzése. A meglepetésszerű látogatások náluk, ahogy bemegyünk, hangosan köszönve, Keresztapát általában mindig a fűrészporos műhelyében találtuk.
Annyi mindenben segített még nyolcan fölött is! Ha kellett gyújtóst vágott, szúnyoghálós ablakkeretet csinált, kolbászt füstölt a négy keresztgyereke családjának… Nem volt családi összejövetel, esküvő nélküle. Ott volt szinte mindenki ballagásán, szülinapján. József napot jártunk fel ünnepelni. S bár az utóbbi években egyre rosszabbul hallott, mesélni mindig tudott a hadifogságáról. Mi meg köré ültünk és hallgattuk.
Talán mindannyiunk legnagyobb ajándéka Juli unokatestvérem szakdolgozata, amelyet Keresztapa hadifogságának emlékeiből írt. Ez volt Keresztapa utolsó nagy ajándéka. Ajándék, amelyet Ő kapott Julitól, hogy megírta a történetét. És Keresztapa ajándéka nekünk, hogy megismerhettük az Ő történetét.
Szeretnék Rá mindig így emlékezni, ahogy most látom Őt magam előtt: hangosan köszönve megyünk be a kapun, Keresztanya jön elénk, s lassan Keresztapa is előbújik a kék munkásruhájában fűrészporosan. Messziről nevet ránk, s hatalmas kezeit széttárja, hogy jól megropogtasson, miközben átölel: „Zsaru, pisztoly van?”
Nincs, Keresztapa. De van helyette sok szép emlék, és hála. Hála a családért és hála a családnak. A szép emlékekért és az összetartozás érzéséért.
