Az előző bejegyzésemben arról írtam, hogy mire emlékszem az elmúlt olimpiák eseményeiből, azaz azokból az évekből, amikor már én is a Föld nevezetű bolygón tengettem mindennapjaim. Most nézzük a kedvenc történeteimet, a kedvenc sportolóimat, illetve azokat az olimpiákról szóló könyveket, amelyeket máig előszeretettel olvasok el.
1896. Athén - I. Újkori Olimpiai Játékok
Talán sokan nem tudják, de az olimpia újraélesztésében egy magyar úr is aktívan részt vett. Ezt az urat Kemény Ferencnek hívták, s Pierre de Coubertin – akinek az egész olimpiai eszmét, illetve a játékok feltámasztását köszönhetjük -, mellett ő is sokat tett azért, hogy az olimpiát meghonosítsák a világban. Nem indult egyszerűen a szervezés, sőt egy időben az is felvetült, hogy Budapest rendezze meg az első újkori olimpiát, de ez igazából csak arra volt jó, hogy a görögök észbe kapjanak, s nagy erővel neki álljanak a munkának. Végül egy görög vállalkozó volt az (Averoff), aki anyagilag megtámogatta a stadion építését.
A magyarok közül Hajós Alfréd állhatott fel kétszer is a dobogó tetejére. Amikor a görög király, György, egy fogadáson afelől érdeklődött, hol tanult meg ilyen jól úszni, aranyérmesünk megilletődve csak annyit válaszolt: „A vízben, Felség.”
És végül a kedvenc sztorim az első újkori olimpiáról: a marathóni futást. Amit a görögök mindenképp meg akartak nyerni. S ennek köszönhetően a győztesre, mármint ha görög lesz, királyi ajándékok vártak. Például, Athén városa ingyen eteti és itatja egy évig. Volt gazda, aki a terményét, s voltak vidéki görögök, akik bárányt, birkát ajánlottak föl, ha a győztes görög lesz. Egy athéni szabó azt vállalta, élete végéig ingyen ruhával látja el, egy borbély meg egész életre szóló ingyenes borotválozást ígért. Ha a győztes göög lesz. Arról nem is beszélve, hogy Averoff (a „stadionépítő” görög üzletember) a lánya kezét, illetve egymillió drachma hozományt ígért a jövendőbeli görög győztesnek. Szpiridon Luisz (máshol: Spyros Louis) – ő volt, aki megmentette a görögök becsületét azzal, hogy megnyerte a marathóni futást. S mellette mindent. Kivéve Averoff lánya kezét. De ezt is csak azért nem, mert Luisz már házas volt, s két gyerek atyja.
(Megjegyzésként: harmadiknak a magyar Kellner Gyula futott be a célba.)
1900 – Párizs
Erről az olimpiáról túl sok jó dolog nem maradt fent. A világkiállítás egyik mellékrendezvényére alacsonyították le az olimpiai játékokat, s ebből kifolyólag hat hónapig tartott. Nekünk Bauer Rudolf aranyat érő diszkoszvetése emlékezetes erről az olimpiáról, na meg az, hogy eredményhirdetéskor először az Egyesült Államok himnuszát kezdték játszani, majd a hibát „kiküszöbölve” az osztrák himnuszba kezdtek.
1904 - St. Louis
Újabb világkiállítás, újabb olimpia, mint „kiegészítő műsor”. Az már Párizsban is megmutatkozott, hogy e kettő együtt nem működik. Itt is megmutatkozott. Ráadásul az amerikaiak nem voltak jó vendéglátók. Az európai gyomor szenvedett az étkezéseken felszolgált bölényhústól, a házilag desztillált víztől, s mindezek tetejében még rekkenő hőség is volt.
Magyarországot ezen az olimpián négy versenyző képviselte csak, két atléta (Mező Béla, Gönczy Lajos), és két úszó (Halmay Zoltán, Kiss Géza). Két első hely Halmay jóvoltából, egy második és egy harmadik, Kiss Gézának köszönhetően. Gönczy pedig magasugrásban negyedik helyezett lett.
1908 – London
Elvileg Róma kapta a rendezés jogát, de a Vezúv 1906-os kitörése, vagyis az általa okozott károk miatt az olaszok végül is visszaadták. Edward angol király (aki nem léptetett „fakó lován”), aki maga is nagy sportrajongó volt, felajánlotta, hogy akkor majd London lebonyolítja a IV. Olimpiai Játékokat. S sikeresen le is bonyolította, bár a kezdetkor már sokan temették nemcsak a londoni játékokat, hanem magát az olimpiát is. De London megmutatta!
A megnyitó ünnepségen a nemzetek a saját zászlóik alatt vonultak, illetve vonultak volna, ha hagyják, példa erre a finnek, akik csak az orosz lobogó alatt vonulhattak volna, így inkább zászlót nem vittek.
Magyarország esetében azért fontos a londoni olimpia, mert végre kardvívóink is részt vehettek a játékon, s ezzel megkezdték a magyar vívó sport dicsőséglistáját. Egyéniben Fuchs Jenő hozta el a bajnoki címet, de csapatban is a magyarok győzedelmeskedtek. Gyönyörű vívásukat még a külföldi sajtó is megírta.
Harmadik, s utolsó aranyunkat Weisz Richárd szerezte meg birkózásban. Tornászcsapatunk meg olyat tett, amire sajnos azóta sem volt példa az olimpiai szereplésünkben: ezüstérmet szereztek.
S a kedvenc sztori mi más lehetne, mint a marathóni futás. De szerintem ez sokaknak ismeretes, hiszen máig idézik. Pietri Dorando volt, aki elsőként befutott, mit befutott, bevánszorgott! a stadionba, ahol még el kellett érni a célszalagig. Beért a stadionba, körbenézett, merre tovább. S elindult ellenkező irányba. Aztán megállt. Összeesett. Aztán felállt, s elkezdett vánszorogni. Megint összeesett. Voltak, akik azt kiabálták, hogy segítsenek neki, voltak, akik tudták, ezzel megsértik a szabályokat. Dorando közben hol felállt, hol összeesett. S közben közeledett egy újabb futó, egy maerikai. Már csak néhány méterre volt Dorando a célszalagtól, amikor ismét megtántorodott. De ekkor egy eredményhirdető elkapta, s a hón alá nyúlva átsegítette a célszalagon. Ott ismét összeesett, így már nem volt részese annak az izgatott várakozásnak, hogy most mi lesz: kizárják vagy ő nyerte meg a marathóni futást? A közönség az ő pártját fogta, de ez ne sokat számított. Végül is kizárták a versenyből, de azért annyira rosszul nem járt: az angol királynőtől arany serleget kapott, a boltok megjelentek különböző „Dorando-cikkekkel”, a Daily Mail pedig 300 fontot gyűjtött össze a számára. S ennek a gyűjtésnek a felhívója nem más volt, mint a Sherlock Holmes történetek atyja, Sir Arthur Conan Doyle, aki a londoni olimpián, mint versenybíró vett rész…
1912 – Stockholm
Stockholm felnőtt a feladathoz, s egy precíz szervezésű olimpiával állt ki a világ elé. Itt használtak először – az olimpiák történetében – villamos időmérőt, ami bizony ekkor még nem egyszer tévedett. A legnagyobb gondot viszont a versenybíróság okozta, amely a vitás esetekben mindig a hazaiknak kedvezett. S emiatt lett bevezetve a későbbi olimpiákon az, hogy a zsűrit mindig különböző nemzetiségű szakemberekből állítják össze. az 1912-es olimpia egyik legnagyobb alakja Jim Thorpe volt, egy szép szál indián, aki pentathlonban lett olimpiai bajnok, s szenzáció az újságok hasábján. Egy év múlva kiderült, hogy egy baseball mérkőzésért elfogadott néhány dollárt, így minden érmet, kitüntetést vissza kellett szolgáltatnia, s még a rekordjait is törölték a hivatalos olimpiai eredménylistáról. S mindezt azért, mert anno az olimpiákon profi versenyző – azaz, aki hivatásszerűen végzi a sportot – nem vehetett részt. 1980-banThorpot rehabilitálták, a családjának visszaszolgáltatták az érmeket, s az eredményét ismét hivatalossá tették.
A 120 magyar versenyző közül háromnak sikerült első helyezést elérnie, kettőnek másodikat, s háromnak harmadikat. Magyarázták e szerény eredményt azzal, hogy a Stockholm felé vezető hajóúton gyomormérgezést kaptak, illetve a pártos zsűrivel.
1916 – Berlin
Lett volna, ha…. De ezt mindenki tudja, mocsok egy fejezete a világtörténelemnek.
1920 – Antwerpen
Ez az olimpia több okkal is szomorúsággal tölthet el minket. Egyfelől azért, mert ha nem tör ki a világháború, vagy legalábbis mi a győztes oldalon álltunk volna, akkor az 1920. évi Olimpiai Játékokat Budapest rendezte volna. Nem így történt. S nemcsak hogy a rendezés jogát elvették tőlünk, hanem mint a vesztes központi hatalmak egyikét, meg se hívtak minket a játékokra.
Ezen a csonka olimpián vált jelképpé az egymásba fonódó öt karika. S ezen az olimpián tűnt fel Paavo Nurmi, finn atléta. Aki jelképpé vált, s aki még életében szobrot kapott Helsinkiben. Nurmi hihetetlen kitartással edzett, s rótta a köröket minden szabadidejében. A szakirodalom zárkózott fiúnak írja le, aki kerülte a társaságot, s minden szórakozásról lemondott a futásért. Ezen az olimpián Nurmi megnyerte a 10 ezer méteres síkfutást, illetve a 10ezer méteres mezei futást.
1924 – Párizs
Johnny „Tarzan” Weissmüller aranyérmet érő úszása. Nurmi újabb viadalai: négy arany. Első magyar női olimpikonink, Tary Gizella színésznő, aki hatodik lett női tőrvívásban.
