Múlt héten vége sikerült nővéremet és férjét megköszöntenem esküvőjük alkalmából. Igen, az már egy hónapja volt, de még csak most jutottam el odáig, hogy anyagilag és idővel bírjam. Pedig az ajándék egy része már megvolt az esküvőre, csak a csomagolást nem sikerült akkor és ott kivitelezni, leginkább időhiány miatt, utána meg már a pénzt éltem föl.
De mit is kaptak? Anna már régóta mondogatta, mennyire tetszik neki a Kippkopp baba, azaz Marék Veronika jól ismert mesealakjának úgymond háromdimenziós változata. Tudtam, melyik könyvesboltban kapható, gondoltam veszek egyet, mondhatni előre a közös gyermeküknek. De ott a boltban jobb ötletem támadt: nemcsak Kippkoppot vettem meg, hanem annak gesztenye-társát is, Tipptoppot. Szépen elterveztem, hogy majd egy tálcára ültetem őket, átkarolva egymást, ölükben a borítékkal.
Nos, ez ennyiben változott:
Ezen a képen falevél házikóban ülnek, aminek ötlete az enyém volt, a kivitelezés joga (HAHA) meg anyáé. S ha valaki nem ismerné a mesét, annak jelzem, Kippkopp gyermekei című könyvben (ami az egyik nagy kedvencem volt) ilyen házat készítettek maguknak. Szóval egy ilyenbe ültettük őket, a kezük összefonódva, s az ölükben a boríték meg egy…. Egy mese. Amit én írtam nekik, sűrű plágium mellett, s miután ide is bemásolom, ismét csak lehetőséget adok arra, hogy szerzői jog megsértése miatt elkapjanak.
(Annyit még megjegyeznék, hogy Annának nagyon tetszett az ajándék. Én a konyhában hallgatóztam, amíg felolvasta a mesét, nagy vihogások közepette.)
Kippkopp és Tipptopp meséje
Egyszer volt, rég volt, de igaz volt, szóval élt egyszer a Börzsöny egyik gyönyörű völgyének erdejében egy gesztenyefiú, Kippkopp. Kippkopp a szüleivel és két gesztenye öccsével élt egy zöld levelű házikóban. Ott éltek együtt nagy békességben, mint szelídgesztenyék. Kippkopp nagyon szerette a természetet, az erdőt, a mezőket, a friss takarmány illatát, s minden állatot a barátjának tartott. Eltökélt szándéka volt, hogy gesztenye léte ellenére, belőle bizony gazdálkodó váljon. Az évek teltek, Kippkopp egyre inkább megbarnult, azaz egyre idősebb lett, s lassan elérkezettnek látta az időt arra, hogy gesztenye-társat keressen magának!
Közben persze azért élte a fiatal gesztenyék életét, segített a szüleinek, s sokat járt el az úgynevezett Marosi Erdő Baráti Körével. Ebben az erdei társaságban voltak cinkék, mókusok, pillangók, békák, s természetesen más gesztenye fiatalok is. Sokat kirándultak együtt, magvakat és gyümölcsöket sütöttek tábortűznél, őszi éjszakákon szarvasbőgést hallgattak közösen.
Kippkopp barátai közé tartozott egy vadgesztenye-lány is, Tipptopp. Tipptopp nagyon szeretett élni, hajnalig az erdő bulisabb sarkait felkeresni, és táncolni. Igazából túl sok közös nem volt a szelídgesztenye Kippkoppban és a vadgesztenye Tipptoppban, illetve az azért mégis, hogy mindketten dolgosak voltak, szerették a társaságot, a barátokat, így aztán úgy történt, hogy egymásra találtak. Mindkettőjüknek csiszolódnia kellett a másikhoz, s elfogadniuk a másik érdeklődési körét. Ez soha nem megy kompromisszum nélkül, s ez erre a két gesztenye fiatalra is igaz lett.
Múltak az évek, nyarat ősz követett, őszt tél, majd tavasz jött. S egy szép tavaszi estén Kippkopp odaállt Tipptopp elé:
- Légy a feleségem, Tipptopp! Nem ígérhetek nagy odvú fapalotát, de hidd el, egy szép zöld levél alatt is boldogan fogunk élni! Szeretnék sok kis Kippkoppot és sok kis Tipptoppot! Meg akarom őket tanítani az erdő, a szél, a mezők szeretetére, s arra, hogy békében éljenek minden állattal. (És persze más gesztenyékkel is.)
Tipptopp meghatódva szipogott kis gesztenye orrocskáján, s így felelt:
- Természetes, hogy hozzád megyek, s ígérem, jó gesztenye-feleség válik belőlem. Tökéletes lesz háznak a levél is, boldogan fogunk ott élni.
Erre összeölelkeztek, s vitték a hírt a két gesztenye családnak. Volt is nagy örömködés, mindjárt jöttek az ötletek, hogy miképpen is kéne méltón megünnepelni a házasságkötést. Természetesen az erdő minden lakója megjelent ezen a gyönyörű eseményen, volt nagy dínom-dánom, sok-sok gyümölccsel és maggal. A rigók énekeltek, a mókusok díszítettek, a békák főztek, mindenki részt akart venni a szervezésben.
A nagy napon mégsem Tipptopp volt a legidegesebb, legizgatottabb, mint menyasszony, hanem gesztenye-húga, LippLopp. LippLopp - akit azért hívtak így, mert előszeretettel lopta el más írók mesekaraktereit, - szerette volna, ha minden tökéletesen sikerül ezen a napon. S végül minden tökéletes lett, de ez természetesen nem rajta múlt, hanem azon a hatalmas szereteten és összefogáson, amit az erdő lakóitól, s a két gesztenye-családtól kaptak. Volt sok finomság, sok barát és szeretett rokon, valamint egy hatalmas buli a borostyánlevelek alatt.
Kippkopp és Tipptopp végül elköltöztek levélházikójukba, s várták a gesztenye gyerkőcöket. Lipplopp megsiratta gesztenye-nővérét, majd rájött, hogy ideje felnőni.
De LippLoppnak egy bánata megmaradt: annyira szerette volna méltón felköszönteni gesztenye-sógorát és nővérét esküvőjük alkalmából! De ez nem úgy alakult, ahogy eredetileg szerette volna, s az előre kitűzött célt mégsem sikerült elérnie. Így leszegte kis gesztenye fejét, s elhullatott egy bánatos könnycseppet, miközben ajándékát átadta:
- Úgy szerettem volna igazán nagy ajándékot, hozzátok méltó nagy ajándékot adni az esküvőre! De sajnos nem megy, mert egy kis mohójojó gesztenye-lány voltam, s a megtakarított gesztenye-forintocskák egy része elgurult. Mégis ennél nagyobb szívvel semmit sem adhattam volna, mint ezt, amit most olvastok.
Így kívánok Nektek nagyon boldog életet, sok örömet és rengeteg kis Kippkoppot és Tipptoppot, (akiknek ugye én leszek a „tündér” keresztanyjuk?). A nehézségeket küzdjétek le együttes erővel, minden veszekedésből tanuljatok, az örömöket és a sikereket úgy fogadjátok, hogy azt mind együtt értétek el.
Ez volt Kippkopp és Tipptopp egyszer volt, hol volt, hol nem volt meséje… Aminek még nincs vége. S kettőjük igazi meséje még csak most fog következni!
