Vagyis már jó pár napja visszatértem. De honnan is?
Most épp Miskolcról, s nem, most nem wellnessezni voltam. Hanem dolgozni. Ez az egész úgy történt, hogy egy a cégcsoporttal kapcsolatban álló kommunikációs és marketinges cégnek kellett egy adminisztrátor egy három napos tréningre. Múlt csütörtökön R.-n keresztül eljutottak hozzám, s így a cégtől „kibéreltek”, „kölcsönöztek”, megvettek három napra… kinek hogy tetszik. Szállás, utazás, étkezés biztosítva. S úgy is lett. Egy forintot nem kellett költenem a 3 nap alatt. S nagyon jól éreztem magam.
De miről is volt szó? A Miskolci Közlekedési Vállalatnál kellett ennek a cégnek egy munkakör-elemzést végezni, az úgynevezett DACUM- módszerrel. Erről én tanultam az egyetemen, sőt vizsgáztam is belőle. Így amikor ezt pénteken meg tudtam, nagyon megtetszett ez az egész helyzet. Nemcsak az, hogy kimozdulok a tetves irodából, hanem végre egy olyan dolognak leszek a részese, amiről tanultam is.
Így történt, hogy hétfő reggel egy autóban találtam magam, ami Miskolc felé robogott az M3-on. (Persze, azt már csak így zárójelben jelzem meg, hogy az a vonat, amivel a találkozási pontig menni akartam, kimaradt. Még jó, hogy van egy sógorom, aki elvitt kocsival addig.)
Délben már Miskolcon kezdtük a munkakör elemzést, autóbusz-vezetőkkel, villamosvezetőkkel, egy diszpécserrel, egy osztályvezetővel, s egy jegyellenőrrel. Amikor már összegyűltek mind a tizenegyen, körbe néztem. Hm... mit ne mondjak. A formaruhában felöltözve, nyakkendő rendesen megkötve, mind ápolt és igényes, mind 1,70 feletti magas, s igen köztük helyes pasik. Fiatal is volt, 30sok is, meg középkorúak. De tipikusan olyan emberek, akikre "jó ránézni", s nem feltétlenül azért, mert jól néznek ki. Hanem egyszerűen csak azért, mert bizalomgerjesztő az ábrázatuk. S ennek miért tulajdonítok ekkora jelentősséget? Talán azért, mert egy tömegközlekedési vállalat dolgozóiról nem ezek a tulajdonságok jutnak elsőre eszemben, ld. BKV. Egyébként nagyon jó fejek is voltak, konkrétan a két és fél napot végig röhögtem.
A szállásunk Miskolctapolcán volt, egy kis panzióban. Nem hatott meg, főleg amiatt, mert abban a rohadt hideg, esős időben egy nyári paplan volt kitéve.
Vacsorázni étterembe mentünk, mindkét nap remek volt. Főleg kedden, akkor egy miskolci belga söröző-étteremben voltunk. Hm, még most is összefut a nyál a számban. Napközben meg ott kajáltunk abban az oktatóteremben, ahol ez az egész elemzés folyt.
Tényleg nagyon jól éreztem magam.
Vannak olyan helyek, ahoba belépsz, ahol eltöltesz egy kis időt, s neked mint külsősnek olyan érzésed lesz, hogy igen, ez az a hely. Van feeelingje, van valami pozitív az egész helyben, légkörben. S nekem ilyen volt a MKV Zrt. Ha ott és akkor azt mondja valaki, maradjak, kapok egy állást... Isten bizony ott maradok. Gondolkodás nélkül.
Az elmúlt időben már megcsömörlöttem egy kicsit a fővárostól, ugyanakkor a településemhez közeli városok számomra csak a begyöpösödés érzetét hordozzák, Ahol mondjuk szívesen élnék, de semmiképp nem dolgoznék. És talán ez vezetett ahhoz, hogy én Miskolcot piedesztrára emeltem, s arról kezdtem ábrándozni, ott fogok élni és dolgozni.
Nagyon jó volt kimozdulni, kicsit más területeket is megismerni. Mit ne mondjak, nem hiányzott a pesti iroda. Max. egy-két kolléga.
S talán emiatt lehetett az is, hogy amikor csütörtökön ismét már az irodában voltam, a saját kollégáimmal kicsit agresszíven viselkedtem. Bosszantott, hogy ott kell lennem. Bocs érte :)
