Csakhogy a mai nap se teljen bosszankodás nélkül. Jön át, s kérdezi, van pénz a kasszában? Mondom, aha, egy ezres. De ugye én jófej vagyok, s rögtön írok Á.-nak egy e-mailt, hogy kéne pénz annak a pancsernek, vehetek-e föl? El is rohannok gyorsan, s miután visszatértem azzal a kemény húszezerrel Forinttal, viszem is át neki az aláírnivalót (kiadási pénztárbizonylat). Kérdezi, hol kell aláírni? Hú, mély levegő, a fejemben már ott van a dühkitörés (vazze-hány-ilyet-írtál-már-alá-ennyire gyagyás vagy), de aztán keményen koncentrálva, csak annyit préselek ki, "Krisztusom"! S erre jön az Ő tízpontos beszólása: "Neki ehhez semmi köze". Igazából ez a mondat az Ő szájából szállóige, amíg együtt voltunk elég sokszor "dörgölte" az orrom alá, amikor épp kicsúszott a számon a Mindenható helyzethez nem illő emlegetése. Akkor bizalmas viszonyban voltunk. Most nem.
Szóval a pofám leszakad, hogy már megint próbál jópofa gyerek lenni. Most mondjam azt, hogy ettől csak hányok?
