Amit én blog írással töltök. Túl sok minden nem történt, amit érdemes lenne leírni. Tegnap kivoltam, gondoltam, el kéne menni vezetni, hátha sikerül elterelni bánatomat. Így is tettem (Sz. jött velem), s lényegében sikeres is volt, ha azt nézzük, hogy annyira koncentráltam, hogy eszembe se jutott semmi más. Vacsorára rakott krumpli volt, ami azért betett egy kicsit a szívemnek. Ugyanis anyukája istenien csinálta (csinálja) ezt az ételt, s ha az volt náluk, mindig azzal hívtak "gyere, van rakott krumpli."

Nehéz, nagyon nehéz. Reggelente a vonaton ismét a sírással küszködök, de mire beérek úgy-ahogy rendeződik a helyzet. Mosoly, bájvigyor meg egyebek. De ma megint csak eszméleten dühöt, haragot és gyűlöletet érzek. Eszembe jut a pofozkodás, az első napok a szakítás után, s konkrétan rosszul leszek. Ilyenkor mindig rá kell jönnöm, hogy mit és mire várok? Ahogy ez az egész lezajlott... Mégha tényleg vissza is jönne - amire valljuk be esély nincs -, akkor én képes lennék feltétlen bízni benne? Megbocsátani a mocsok kis húzásait, mint pl, hogy ebbe az egészbe belekeverte Anyát? Vagy az álszent viselkedését? Ez hiszi magát jó kereszténynek? Ez a kis dög hitette el mindenkivel, hogy mennyire aranyos, kedves fiú Ő? Emberek, mi itt nagy tévedésben vagyunk!  Egy álszent, a legrosszabb alamuszi nyuszi fajtából, aki nagyot ugrik. Mert az egy dolog, hogy éretlen. Az is, hogy hülye. De hol marad a tiszteséges szakítás? Minek volt akkor annyira meghitt karácsony és újév? Miért használt ki? Oké, ez tipikus férfivonás. De vazze, akkor ne hirdessük magunkról, hogy mi milyen becsületesek vagyunk, akik nem tudnak hazudni. Egy rohadt füllentést nem bírt megereszteni, amikor a fenekét kellett volna menteni. De nekem, nekem bezzeg tudott.

De tudjátok, biztos talál majd egy másik lányt, aki ennyire feltétel nélkül szeretni fogja, mint én, támogatja, süt és főz neki, még akár este tízkor is. Hiába tudom magamról, hogy sok hiba van bennem, ezt most nem én szúrtam el.

Én pedig találok majd egy másik fiút, akiért fele ennyit nem teszek majd meg. Mert ezt még egyszer nem csinálom végig. Nem én!

S ha kérhetem, legközelebb már olyan valaki jöjjön, aki elég felnőtt! Nem rendel külföldről notebookot, ami meg se érkezik (persze a pénz elutalva), nem vesz fel hét évre autóhitelt, nem a gyümölcstermesztésben látja a jövőt, s főleg, aki nem hiteget!

Az már megint más lapra tartozik, hogy mindezek ellenére is Ő az. A végzetem. De kitaláltam egy újabbat (ha már nem a szerelemben lesz a végzetem, s nem üt el autóval): karambolozni fogunk az autóinkkal. S naná, hogy az Ő hibájából :)