A tegnapi post nem csak megkésve került föl, hanem még egy kis kiegészítésre is szorul.
Egyébként a javuló tendenciáról csak annyit, korai volt az öröm. Reggel nézem a levelezésemet, s írt Niki (öccsének barátnője, akinek odaadtam az egyházmegyei csoportos telefonomat). Igazából a telefonról volt szó, s közben írta, hogy most majd két hétvégén is V.-on lesz. Ebből az egyik hétvégén a keresztelő miatt. Na ez betett. Úgy látszik, mégsem vagyok túl a nehezén. Megtörtem, aztán gyorsan visszaírtam neki, hogy egyáltalán nem fáradság elküldeni havonta a számlát neki. Inkább ez, minthogy az átiratás miatt bárki családtaggal találkoznom kelljen. Meg azt is megírtam, hogy ne írjon többet. Mert rossz, ha tudok olyan dolgokról, ami ezzel a családdal kapcsolatos, amúgy sincs semmi közöm hozzá.
Nem akartam negatív lenni, de saját érdekemben muszáj minden hidat felégetnem magam mögött. Mert ez bármilyen közhely, akkor is a hidak felégetése. A Katinak írt levél, a telefontól való megszabadulás, annak a telefonkészüléknek a lecserélése, ami tele van emlékkel abból az időből, stb.
Ezt a napot túlélem, s négy napig - remélem legalábbis - nyiugalom lesz. Persze ott lesz a szombat, a céges buli, amit ugyan köszönettel visszautasítottam más programra való hivatkozással, mégis ott lesz 3 utcával arrébb tőlem. (A kerti partyk mindig a főnöknél vannak, aki csak 3 utcányira lakik tőlem.)
