Most speicel a főnökömtől, akinek "beszéde van" velem. Na remek. Amikor ezt így előadta ma délben, rögtön forogni kezdett a gyomrom, s visszatért a stresztől való gyomor remegés. Amire - nézzük is csak - mióta nem volt példa? Ja, igen, amikor kiderült, hogy annak a pöcsnek van nője. Azt is túléltem. Ahogy ezt az egész szakítást túléltem, s immár több hónapja, köszönöm, jól vagyok. Erre jön ez, s megint visszatérnek a démonjaim. Mi a fenéről akar beszélni? A munkámról? Vagy a fentebb említett személlyel való munka kommunikációmról? Ami szerintem beszéd nélkül is működik. De ha nekik ez így nem felel meg, akkor mondjanak fel nekem. Viszont azt ne várják, hogy én szóba álljak azzal az emberrel, akinek minden szava hazugság volt. Nem szokásom olyan emberekkel barátkozni, akik már átb.szt.k, s nem kicsit. Miután számomra ő már értéktelen, mint ember, ezért minek fárasszam magam jópofizással? Nem ő az egyetlen, akivel nem szívesen kommunikálok, de mindenki csak azért fújja fel ezt a dolgot, mert azt hiszik, még mindig fáj. Hát pedig nem. Egyedüli dolog, amitől sírhatnékom van az az önérzetem újabb sárba taposása.
Hagyjanak élni.
Különben hívom Jack Bauert, hogy a kollégáim nukleráris terrortámadást terveznek az Államok ellen. S tudjuk, Jack hogy szokta szóra nyitni a terroristák makacs kis száját...
